Tótfalusi Tóth Benedek,
(1825 - 1887)

Az 1848-as szabadságharc huszárfőhadnagya, Szelestey László sógora. Az Újfalui temetőben nyugszik. Sírját minden március 15-én megkoszorúzzák.

Szelestey László,
(1821. szept. 14. - 1875. szept. 7.)

1821. szeptember 14-én született Uraiújfaluban, vagyonos szülők gyermekeként. Kőszegen, Sopronban, Szombathelyen és Győrött tanult, Pesten ügyvédi vizsgát tett. A pinkafői uradalom ügyésze volt, de hamar az irodalom felé fordult. 21 éves korában jelent meg az Érzelemvirágok című kötete. Szívesen politizált, vármegyéjében, mint a szabadelvű ellenzéknek egyik szónoka szerepelt. 1845-ben Iklan-Berénybe (Sopron) telepedett át, rövid ott-tartózkodás után azonban visszaköltözött a Vas megyei Istvánfa településre. Ekkor adta ki Összes költeményeit is.

Petőfi Sándor hatására elkezdett népies verseket, költeményeket írni (Kemenesi czimbalom). Ennek sikere után jelentette meg pályafutásának csúcspontjának számító a Falu pacsirtája című kötetet. E dalaival a hazai tájköltészet legnevezetesebb személyei közé került. Miután felesége meghalt, Pestre költözött, ekkor adta ki újabb költeményeit Tündérvilág címmel és megjelentette Összes Költeményét második kiadásban. Ezek után született a Huszárok könyve, majd a Pásztorórák, szerkesztette a Szépirodalmi Albumot, verseket és prózai cikkeket írt az 50-es évek lapjaiba. 1860-ban Vas vármegye főjegyzője, később országgyűlési képviselője lett. 1864. március 15-én politikai összeesküvés gyanúja miatt elfogták, az Újépületbe zárták, majd Olmützbe, Theresienstadtba vitték.

1867-ben szabadult. Ennek az időszaknak a verseit Egy rab álmai (börtönéveit megörökítő verses mű, Pest, 1867) kötetben jelentette meg. Hazatérte után Pesten lakott, ismét politizált, újra országgyűlési képviselővé választották. Eötvös József báró miniszter Vas vármegye tanfelügyelőjévé nevezte ki. Később erről a pozíciójáról lemondott. Három évvel halála előtt újranősült.

Rózsa János,
(1896, Uraiújfalu - 1957, Pápa)

Tanító. Tanulmányait a felsőlövői evangélikus gimnáziumban 1907-11-ig, valamint a soproni Evangélikus Tanítóképzőben 1911-15-ig végezte. 1915-20-ig katonai szolgálatot teljesített az orosz fronton, hadifogoly volt Szibériában. Hazatérésekor 1920 augusztusában meghívták Ostffyasszonyfára az iskola kántortanítójának. Az "Evangélikus Népiskola" c. folyóiratban rendszeresen publikált beszéd- és értelemgyakorlat témákban. Énekkart is szervezett, s iskolán kívüli munkájának súlypontja a felnőtt ifjúság volt. 13 év elteltével hívták meg Pápára, és 1934. január 10-től a pápai evangélikus népiskola igazgató-kántortanítója. 1938-50-ig körzeti iskolai szakfelügyelő. 1948-55-ig a II. sz. fiúiskola igazgatója. Oroszul és németül beszélt. Zenei képzettsége magas szinten elismert volt, kitűnően orgonált, hegedült, és énekhangja is képzett volt. Városi dalkörével önálló hangversenyeket adott (Kárpát Dalkör, Perutz Énekkar, stb.). Éveken át a Pedagógus Szakszervezet elnöke és elnökhelyettese volt.

Nagy István, mesemondó, a népművészet mestere
(1879. június 6., Uraiújfalu - 1965. június 12., Uraiújfalu)

Mesemondó, a népművészet mestere. 1946-47-ben fedezték fel. Egyik felfedezője Dömötör Sándor néprajztudós. Gazdag mesekincsét a szombathelyi Savaria Múzeum őrzi. Mesemondással az 1920-as évektől foglalkozott. Híre túlnőtt Uraiújfalu határain, országunk nagyobb városai is szeretettel hívták meg egy-egy mesedélután megtartására. Nemcsak mesemondó volt, hanem előadóművész is Rendezvényeken és a rádió műsorában is szerepelt, többször hallhattuk jóízű magyarsággal elmondott meséit.

A „Vasi Népmesék” című meséskönyv is több meséjét tartalmazza. Legszebb meséi Kuntár Lajos átdolgozásában Az arany rózsafa  és a Bűvös ládikó c. mesegyűjteményekben jelentek meg.

Milán Gyula,
(1866 - )

Főmérnök, 1866-ban született Szentivánfán, 1895-ben lépett a Rábaszabályozó Társulat szolgálatába, mint szakaszmérnök, 1927-ben főmérnökké nevezték ki.

Figedy Fichtner Sándor,
(Uraiújfalu, 1878 - Mátyásföld, 1945)

Magyar királyi törzskarnagy, a budapesti 1. honvéd gyalogezred zenekarának karnagya. Iskoláit Sopronban végezte. 1898-ban felvételt nyert az Országos Zeneakadémia  II. évfolyamába.1902-ben egyéves önkéntesként bevonult a soproni k. u. k. 48. gyalogezredhez, melynek indulót is komponált. 1903-ban Szegedre került: a szegedi honvédkerületi zenekar karmestere lett. Ezzel ő volt az első honvédkarmester, aki a budapesti Zeneakadémián szerzett oklevelet.

A 72 tagból álló zenekar lehetőséget adott számára, hogy bármilyen szimfonikus művet előadhasson. Felelevenítette a térzenék műsorát, és emelte ezek színvonalát. Komolyabb nyitányokat, szimfonikus tételeket, sőt Wagner műveket is műsorra tűzött. 1911. május 13-án Szegeden Bartók Béla a Liszt-év alkalmából, első alkalommal katonazenekarral játszott. Bartók Liszt Esz-dúr zongoraversenyét adta elő, a honvéd zenekart Figedy vezénylete, akinek egyébként Petőfi verseire komponált kantátája is szerepelt a műsorban.

1934-ben  Fricsay Richárd zeneügyi igazgató nyugalomba vonulásával Budapestre helyezték az 1. honvéd gyalogezredhez. Számos művet írt, köztük a ma is sokszor játszott Figedy-indulót, amelyet Vitézvári báró Simonyi óbesternek ajánlott. 1914 előtt is különböző térzenék műsorán szerepelt az Ungarischer Marsch és a Honvédek előre című indulója. 1912-ben elnyerte a gróf Zichy Géza díjat "1848" című szimfonikus költeményével.

Bezerédj Amália, írónő
(1804. április 15. Szentivánfa - 1837. szeptember. 21)

Első, eredetinek tartott gyermekkönyvünk tragikus sorsú nőírója, Bezerédj Amália 1804. április 15-én Szentivánfán született, előkelő birtokos családban. Apja országos hírű jogász, alnádor, országgyűlési követ. Anyja Szegedy Antónia, Kisfaludy Sándor sógornője volt. Amália gondos nevelést kapott, beszélt, írt németül és franciául, angolul is tudott. Jól zongorázott, hárfázott és énekelt, s olykor kisebb mûveket komponált. Festegetett, szerette a táncot, de legjobban az irodalmat. 17 éves korában, 1821-ben kötött házasságot távoli rokonával, Bezerédj István Tolna megyei földbirtokossal, aki 1830-tól a politikai ellenzék vezéralakja lesz. Férje birtokán telepedtek le és éltek, amikor állandó társuk lett a betegség, a tüdőbaj. Egyre több időt töltött a lakásban ágyhoz kötötten. A házaspár örömére 1834-ben megszületett Flóriana, akihez a Flóri könyve íródott. A Flóri könyve nem meséskönyv, sem mesék, sem regék nincsenek benne, viszont szerencsésen egyesülnek lapjain a tankönyv-jellegű adalékok (ábécé, olvasási gyakorlatok) az imákkal, a játékokkal, a verses történetekkel, azokkal a páros rímes Flórika-mondókákkal, intelmekkel, melyeket az édesanya kislányának mondogatott. Fogadtatását Bezerédj Amália már nem érte meg, 33 éves korában elvitte a tüdőbaj. A gondosan és szeretettel nevelt Flórika is mindössze hét évvel élte túl édesanyját, tízéves korában követte őt. A Bezerédj-házaspár előbbre vitte a gyermekgondozás ügyét azzal, hogy falun szerveztek óvoda-iskolát, s így a falusi jobbágy- és béresgyerekek gondját vették magukra.

Bencze József,
(1893. július 26. Uraiújfalu - 1970. október 23.)

1893. júl. 26-án született Uraiújfaluban, orvos, orvostörténész volt, az orvostudományok kandidátusa (1960). Egyetemi tanulmányait az I. világháborúban teljesített frontszolgálata miatt meg kellett szakítania, oklevelét 1922-ben szerezte meg a budapesti tudományegyetem orvosi karán. Utána szülőfalujában volt 20 éven át körorvos. 1944-ben deportálták, 1945-ben tért vissza Szombathelyre, ahol városi, ill. körzeti orvos volt, majd az SZTK munkaalkalmassági felülvizsgáló rendelését vezette. Tagja volt az MTA Orvostörténeti Bizottságának, az Orvostörténeti Könyvtár Kiadványai szerkesztő bizottságának, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének, a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaságnak. Mint a Magyar Orvostörténeti Társaság első elnöke (1966) és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmunkatársa jelentős szervező, kutató és szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Gyógyító tevékenysége mellett összegyűjtötte és feldolgozta a működési területén még élő népi hiedelmeket; gyógyító hagyományokat. Gyűjtötte az orvostörténeti emlékeket: foglalkozott a dunántúli egészségügyi intézmények történetével, több feledésbe ment magyar orvos életével. Újabb dokumentumok feltárásával kiegészítette Markusovszky Lajos életrajzát. Munkásságának elismeréséül megkapta a Markusovszky-emlékérmet (1958).  

Főbb művei:

1. Vas megye egészségügyének története (Vas megye egészségügye, 1955);
2. A majorok és puszták, mint az empirikus orvoslás és a babonás hiedelmek megőrzői (kandidátusi disszertáció, 1960);
3. Az utolsó Vas megyei ember és állatgyógyítóról (Vasi Szle, 1966). – Irod. B. G.: Dr. B. J. (Orvostört. Közl., 1971).